2014/09/19

Piaci mustra - Levesek és saláták

Jön a hétvége, piac lesz most is, kiskosarunk készenlétben, hogy szombat reggel lóbáljuk.

Néha gyönyörű laskagombát lehet kapni, jó ízű és sokféleképpen el lehet készíteni.
Levesnek éppúgy kitűnő választás mit megsütni a serpenyőben vagy grillen.

Levesnek például sárgarépával, fehérrépával, hagymával és sok petrezselyemmel a végén megszórva tálaláskor pedig egy kis citrommal meglocsolva tehetjük az asztalra. Kevés olajon megpároltam a zöldséget, a hagymát nagy cikkekre vágtam és a répákat is nagyobb darabokra. Ment bele egy kis só, bors, majd a gomba. Vizet tettem hozzá megfőztem és beleszórtam az apróra vágott petrezselymet.

Grillezve is jó, s ha épp nem szabadtűzön, akkor otthon, ha van elektromos grill azon, ha nincs, a serpenyő éppúgy megteszi s ha akad a kamrapolcon valamilyen jóféle, sütni való sajt akkor az is mehet a gomba mellé. Adhatunk mellé salátát vagy pirítóst, meglocsolhatjuk a végén egy kis olívaolajjal és balzsamecettel.




Egy ismerősömtől kaptam az ötletet, hogy rizslisztbe forgatva serpenyőben kis olajon megsütne nagyon finom és különleges lesz az íze. Ki is próbáltam és valóban finom. Csak egy kis paradicsomot tettem mellé a tányérra, minek is túlbonyolítani az ízeket.


A zeller is lehet főszereplő a levesben, bár statisztának is nagyon jó. Sárgarépával, hagymával, fehérrépával jó karakteres leves lesz, ha van a mélyhűtőben/hűtőben csirkemellcsont, akkor az is pont jó bele. Én a csontot egy kicsit megpirítottam olajon ebbe tettem a felvágott zöldségeket. Második fogásnak persze süthetünk csirkemellet ha nincs lefagyasztva csont.

Aki még nem tett el télire paradicsomot és szeretne akkor itt az ideje, mert lassan kifut a szezon s az esős időjárás végképp kiszámíthatatlanná teszi a lehetőségeket. A hámozás belátom kicsit macera, de utána csak a fazékban hagyni kell rotyogni és mehet bele az üvegbe. Sokszor nem teszek bele semmit csak egy pici sót, főleg ha jó édes, zamatos paradicsomot sikerült venni. Persze mindenféle fűszert is lehet használni, bazsalikom, oregánó, csípős paprika...

A paradicsomlevesről mindig a gyerekkorom jut eszembe meg a betűtészta. A minap maradt egy cső kukorica meg egy kevés paradicsom. Lilahagymát vágtam nagyon vékonyra, olajon megpároltam, beledobtam a felkockázott paradicsomot összerottyantottam, botmixerrel pürésítettem, tettem hozzá egy kis vizet, és a végén a főtt kukoricáról szépen levágott szemeket. Nem fűszereztem csak sóztam. Pirítós jól illik hozzá, én egy szeret kalácsot pirítottam mellé.


A paradicsom a bundás kenyér mellé is jól illik, én a felvert tojásba tejet, reszelt sajtot is tettem s úgy sütöttem ki. Vasárnapi reggelinek egy bögre teával pont jó. Sajt helyett reszelhetünk bele hagymát, fokhagymát, használatunk fűszereket s a tejet is el lehet hagyni ha valaki érzékeny a laktózra, vagy valamilyen laktózmentes verziót is használhat.

Rákaptam a salátákra is, minden szezonban szeretem, de ilyenkor, amikor annyiféle paradicsom, hagyma és paprika van gyakrabban ütök össze valamit gyorsan.

Az olaszok panzanellája elég egyszerű és jól el lehet használni a megmaradt kenyeret. A kockákra vágott megpirított kenyeret összekeverjük paradicsommal, hagymával olívabogyóval, petrezselyemmel, megszórjuk olívaolajjal, fehérborecettel, sózzuk és kész is. Persze mehet bele mindenféle más is: paprika, uborka, bazsalikom, hiszen nem kell betű szerint betartani egy receptet. Kényünk-kedvünk is roppant fontos, mégiscsak mi esszük meg.


Szőlő, őszibarack még biztos lesz, talán még áfonya is, a nyári gyümölcsök lassan eltűnnek s jönnek az őszi ízek. S már lehet mustot kapni, fehéret is pirosat is, tán most nem lesz olyan édes, mint tavaly de mindegy is mert a lényeg a szőlő friss, facsart leve. 

A cikk megjelent a Majomkenyéren

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...