2012/08/24

piaci mustra - hagyma a köbön

  A hagymát is hagymával – mondta valamikor Kabos Gyula a Hyppolitban, s milyen igaza volt. A kis kerek mogyoróhagymától a sonkahagymákig színes a paletta. Újhagyma, snidling, fokhagyma, póré, lila, salott, fehér – sok forma, sok íz, sokféle felhasználás. Mindegyik íze más, mindegyik másra jó: sütni, főzni, nyersen, levesbe, levesnek, köretnek, lekvárnak, pörkölt alá, töltve, szósznak, salátába, salátának. Amennyire sokféle, annyira sok mindenre használható is.



Főzhetünk például hagymalevest, jó sűrűre, kevés fehér borral, szerecsendióval, fehér borssal. Hagymát, fokhagymát pároljunk meg kevés olajon, egy részét pürésítsük, öntsük fel vízzel, vagy alaplével (zöldség vagy hús). Én zöldségkeveréket használok, amit a párolt hagymára szórok és erre öntöm a vizet. Lehet tejszínnel (növényi vagy teljes) gazdagítani, többféle hagymát is használni hozzá, póréhagymából például nagyon finom – a zöldebb végéből a végén karikázzunk bele egy keveset a látvány kedvéért is.

Készíthetünk fokhagymából is krémlevest, ebbe is tegyünk azért egy kisebb fej édesebb hagymát, pároljuk össze, dobjunk bele egy kisebb főtt krumplit, ezután pürésítsük, adjunk hozzá vizet vagy zöldséglevest, amjd forraljuk össze. Ezt is lehet még kevés tejszínnel feldobni, de ez egyáltalán nem szükséges.

Nagyon szeretem a mézes- fokhagymás csirkét. Puha, de mégis ropogós lesz a bőre és nagyon finom a szaft alatta. Cserépedényben sütöm krumplival együtt, a csirkecombot, szárnyat bekenem langyos mézben elkevert fokhagymapéppel és együtt megsütöm az egészet.

Lilahagymából nagyon finom lekvárt főzhetünk. Én kevés nádcukrot karamellizálok alá, erre dobom a csíkokra vágott hagymát, teszek bele kevés szilvalekvárt és balzsamecetet,sót. Addig főzöm, amíg jó krémes nem lesz. Beletöltöm üvegekbe, hagyom kihűlni és beteszema hűtőbe. Soáig jó, pirítóshoz, húshoz – vendégváró asztalon garantált siker lesz.

Zöldségekkel nagy gerezdekre vágva a tepsiben egybesütni is finom dolog a hagyma, húsevők tegyenek rá kevés húsos szalonnát. Még itt a nyár ezt a szabadban is elkövethetjük, nyárson vagy valami erre alkalmatos tálcán.

A franciáktól már jól elterjedt már mindenfelé a quiche is. Egyszerű tésztája van liszt (gluténmentes), vaj, (2:1 arányban) só, víz. Laktózérzékenyek használjanak olajat. Gyúrjunk egy omlós, rugalmas tésztát. Amíg elkészül a rávaló, addig rakjuk be a hűtőbe. (Ez azért szükséges, mert a kezünk melegétől a tésztában lévő zsiradék is megmelegszik, így könnyen odaég. Megtehetjük, hogy rögtön egy kerek formában belenyomkodjuk és ezzel együtt tesszük a hűtőbe. Elkészítjük a rávalót, hagymát pirítunk, esetleg szalonnával együtt, borsozzuk, sózzuk (a szalonnát használók elhagyhatják), összekeverjük 2 tojással, kevés tejszínnel (növényi vagy teljes) ráöntjük a tésztára. Aki eheti, reszelhet rá sajtot, be a sütőbe kb. 170 fokon megsütjük.

Persze a hagymán túl is van élet, például padlizsán is van a piacon, amit megsüthetünk héjában alaposan (szabadtéren a legjobb), és olajjal, sóval, összekeverve kenhetjük a pirítósra, van aki majonézt is tesz bele, borsozza, de ez utóbbiak nem szükségesek: a jó padlizsán önmagában is nagyon finom. Sok olajat felvesz, vigyázni kell vele, karikára vágva megsüthetjük serpenyőben köretnek, de tepsiben kockára vágva, fokhagymával, apróra tört dióval is összesüthetjük, vagy joghurttal (teljes vagy laktózmentes) hidegen salátának önmagában is remek fogás. Persze ez is jó levesnek vagy levesbe a többi hozzávaló mellé.

A finom nyári almák illata is betölti már a levegőt, csináljunk bundás almát, palacsintatésztába (rizsliszttel készíthetjük) belemártjuk az almakarikákat és kisütjük, fahéjjal megszórva tálaljuk.

Főzzünk almalekvárt, fahéjjal, szegfűszeggel, citromhéjjal vagy gyömbérrel és chilivel. Érdemes az almákat a héjukkal együtt feltenni és átpasszírozni mert a héj alatt van a legtöbb pektin és teljesen elhagyhatjuk a cukrot, tartósítót. Jól sterilizáljuk az üveget, tegyük dunsztba, ha kihűlt, mehet a kamrába.

Pihenésképp nézzük meg a Hagymácska című olasz - orosz rajzfilmet, ha a Hyppolitra nincs időnk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...