2012/09/15

piaci mustra - nyár íze, ősz szaga

Még mindig sokféle gyümölcs van a pultokon, legutóbb például barackot, kukoricát, almát, sárgadinnyét vettem. 




Érzem, hogy kevés az idő és lassan eltűnnek a kínálatból, így a kosaramba leginkább gyümölcsök kerültek, összevágtam salátának reggelire kevés müzlivel, gluténérzékenyeknek rizs, szója, kölespelyhet ajánlok kevés laktózmentes vagy teljes tejes joghurttal. Ebédre én sajttal ettem.
A kukoricát bele lehet tenni egy laza krumpli krémlevesbe is, de persze vacsorára simán megfőzni is finom. Még érdemes kukoricázni, amíg lehet frissen kapni. Halvány szemű csöveket válasszunk, ezek forrástól számítva 5-10 perc alatt készen vannak (ha tovább főzzük, kemény lesz). Én le szoktam fagyasztani a főzőleveket (kukorica, krumpli…) nagyon jó levesalapnak később.

A karfiolnak is szezonja van. Megpárolva, pürének, tepsiben sütőben megsütve, levesnek egyaránt jó választás. A szerecsendió jól illik a karfiolhoz, levesbe bátran reszeljünk egy keveset belőle, díszíthetjük pirított baconnal tálaláskor, vagy reszelhetünk rá sajtot – ha ehetünk tejtermékeket. Apró virágokra szedve fűszeresen vöröslencsével összepárolva egy hűvösebb napon finom vacsora. Pörköltalapon is megpárolhatjuk hagymával, paprikával. Szép szeletekre vágva meg is piríthatjuk grillen is akár.

Még tök is van a piacon, zsenge könnyű nyáresti vacsora emlékét idézheti – nem feltétlenül kaprosan, főzeléknek. Süssük össze szaftos paradicsommal, köretnek főzzünk hozzá quinoát vagy rizst, de lehet a paradicsomos tök is maga a köret például egy csirkecombhoz. Lecsóba is tehetjük a tököt, meg is tölthetjük, hallal, hússal, sajttal, rizses töltelékkel. Balzsamecettel krémnek is elkészíthetjük, pirítóson, hal vagy hús mellé, hidegen melegen. Mégpedig így: a megpárolt tököt összeturmixoljuk kevés balzsamecetet keverünk hozzá és kész is.

„Juliska babot” vehetünk még a piacon, de már nem sokáig, s fejteni való bab is már a ládákban.

Persze találhatunk már az őszi finomságokat is: itt ott sütőtök sárgállik, kék és fehér szőlő halmok már mindenfelé láthatunk, néhol mustot is árulnak az asszonyok. Szőlőből süthetünk pitét, de jól illik valami fajsúlyosabb hús mellé is kicsit megpárolva.

S ha már évszakváltásról beszélünk, nézzük meg Eric Rohmertól a Nyár meséjét, a francia tengerparton játszódik, méltó búcsú a nyártól. Lehet nosztalgiázni a KFT a Balatoni nyár című slágerével, s közben együnk egy fagyit is, míg jó idő van, s élvezzük a napsütést, amíg lehet (hétvégén állítólag újra lesz).

Ha kedd akkor belgium, ha szombat vár a piac
imhol ehh egy kis inspiráló a szombati bevásárláshoz
és egy kis nosztalgia a balatoni nyárra :)

KFT - Balatoni Nyár


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...