2013/04/19

Piaci mustra - tavaszi napsütésben

Csicsergő madarak kíséretében lóbálhatjuk kis kosarunkat a szombati piacra.
A napszemüveget se hagyjuk otthon mert végre kisütött a nap


Már nem csak a zöldség kínálat bővül, hanem vágott virágok és kis palánták is hívogatnak színeikkel illatukkal, hogy a vázánkba vagy az erkélyre kerüljenek. Vigyázat a nárciszt ne tegyük más virág mellé hiszen Nárcisz és elhervad mellette a többi virág.
Cserepes fűszernövények is már várják új otthonukat, illatoznak a rozmaringok, levendulák, kakukkfüvek. Mennyivel másabb az íze a friss fűszerrel készített ételnek.

Már volt a piacon rebarbara, a hosszú zöldes-lilás kecses száraival hamar felhívják magukra a figyelmet. Friss kicsit savanykás növény, jó köret lehet hús mellé. Karikákra vágjuk ha szükséges lehántjuk a héját, olajon pirított hagymára dobjuk fűszerezzük kevés vizet öntünk hozzá és puhára pároljuk.
Édességet is süthetünk, cukrot karamellizálunk kevés vizet adunk hozzá beletesszük a megtisztított összevágott rebarbarát és puhára pároljuk. Hajdina vagy köleslisztből süthetünk hozzá palacsintát. Almával összekeverve pitére is tehetjük.

Süthetünk pizzát is hajdina és rizsliszt keverékéből keverhetünk hozzá egy kis köleslisztet is.
1 csésze riszliszt - 1 csésze hajdinaliszthez adunk kb 2 - 2,5 dl langyos vizet, 1 kiskanál sütőport vagy szódabikarbónát, sót ízlés szerint fűszereket egy kevés olívaolajat. Picit elősütjük közepes (150 - 160 fok) lángon majd tetszés szerint feltéteket pakolunk rá. Mehet alulra egy kis paradicsomszósz, sajtok, sonkák, zöldségek, kolbászok, medvehagyma, amit csak szeretünk és ehetünk. Visszatesszük a sütőbe készre sütjük. Jó vacsora ez egy csevegős estéhez.

Sárgarépa, fehérrépa mindig van a piacon, egy jó mustáros vadas remek vasárnapi ebéd lehet. A klasszikus változat marhahúsból készül de másból is főzhetjük, nálam vadasnyúl került az asztalra. Érdemes bepácolni a húst előtte lévő napon. Apróra vágott vöröshagymát kevés mozsárban kicsit megtört borókabogyót, olajat, mustárt, sót összekeverünk ezzel bekenjük a húst. Én neylonba csomagolom be az egészet és úgy teszem be a hűtőbe. A mártáshoz felkarikázom a sárgarépát, fehérrépát, zellert is kockákra vágom. Kevés olajon cukrot karamellizálok, rádobom a zöldséget, teszek hozzá babérlevelet, borsot. Én egy öntöttvaslábosba tettem a hússal együtt előtte egy picit megsütöttem a hús minden oldalát. Öntöttem hozzá vizet, kevés mustárt tettem még  és kb 160 fokon fedő alatt 1,5 - 2 órát sütöttem.Néha érdemes ránézni, vizet tenni hozzá vagy csak megigazítani, hogy a hús nehogy kiszáradjon.  Amikor kész a húst kivesszük belőle a zöldséget turmixoljuk és kész is. Tésztával, zsemlegombóccal lehet köríteni. Persze lehet a tűzhelyen is fedő alatt készíteni, akár külön párolni a húst fűszeres lében és különkészíteni a mártást

Nemzetközi könyvfesztivál van a hétvégén így a betűké a főszerep, programokkal, vásárral de hogy a hangjegyeknek is adózzunk melegen ajánlom Nádasdy Ádám és lánya nótaestjét a hétvégén, remek kultúrtörténeti áttekintés és szórakoztató program. S jó időben pedig legalább a legközelebbi parkba sétáljunk ki begyűjteni egy kis napfényt. S ne feledjünk virágot tenni a vázába, nincs is szebb egy tavaszi csokornál.

Legyen francia zene ha már francia díszvendég van a könyvfesztiválon:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...