2013/05/10

Piaci mustra zsengékkel és zsezsgésben

A nyári melegbe némi tavasz is belopakodott, áprilisi szeszélyek várnak minket nap mint nap. Így nem tudni, hogy a heti kosárlóbáláshoz gumicsizma vagy napszemüveg kerül. Már színes szagos a piac, az emberek is jobban zsizsegnek a pultok körül.

kosar


Helyes tökök gömbölyödnek a ládákban, kapor is kerülhet mellé, de a szokásos kapros tökfőzelék mellett még más is kerülhet az asztalra. Megtölthetjük kedvünk szerint, én padlizsánnal cukkkinivel kaporral, hagymával csináltam belőle egy lecsóféleséget. Csak kicsit pirítottam össze őket a tűzhelyen, nyakon öntöttem egy paradicsomkonzervvel és karikákra vágott krumplival befedtem az egészet, meglocsoltam olajjal. Betoltam a sütőbe és kb. 220 fokon 35 perc alatt megsütöttem, a krumpli ropogós lett a többi meg jó szaftos.

padlizsanos tokos egytal

A zsenge cukkini nyersen salátának is nagyon finom, újhagymával kevés citrommal vagy fehér borecettel meglocsolva könnyű húshoz, halhoz is remek. Aki ehet, tépkedhet rá mozzarellát is. Vékony hosszú szeletekre is vághatjuk és például a zöld spárgát, újhagymát betekerhetjük vele - húsevők még bacont is tekerhetnek, serpenyóben kevés olajon vagy vajon megpiríthatjuk.

Gombából kínálnak helyes nagy kalapokat is, ezt érdemes megtölteni. Én rukkolát daráltam  és mascarponéval kevertem össze (tejszínes sajtkémet vagy rizstejszín is alkalmas rá). A gombába feldarabolt spárgát tettem, rá egy kis rukkolakrémet és a tetejére tettem a spárgafejeket. Kb 25 perc 2/3 - nál meglocsoltam a tepsibe kifolyt lével. Aki eheti, tálaláskor morzsoljon rá kéksajtot.

Új fokhagyma is van már, érdemes venni egy-egy szálat, s főzőhagymából is van már idei.

Uborkából, fokhagymával, joghurttal (aki érzékeny az használjon laktózmentes verziót) tzatzikit is csinálhatunk, egy szelet húshoz vagy sült padlizsánhoz is adhatjuk, amihez pirítottunk egy kis újburgonyát.

Kis szerencsével eperbe is botlunk a piacon, én ilyenkor annyira örülök neki, hogy csak magában eszem, semmi desszertezés, kizárólag majszolás.

Hegedűs D. Géza 60 éves lett, én így az idő előrehaladtával egyre jobban kedvelem, A pestist - ha még megy a Vígben - jó szívvel ajánlom. Nem könnyű, de jó darab. Remek programok várnak már minket ebben a nyár eleji zsezsgésben, de ha más is, a napsütés tett nagy séta igen jó program, s az igazi D-vitamin bombamellé egy gombóc fagyi megkoronázza a délutánunkat.

Kórusok éjszakája lesz, Ők a kedvenc kórusom:



A cikk megjelent a Majomkenyéren

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...